Az áramlásmérő fejlesztésének története

A svájci Daniel Bernoulli már 1738-ban a nyomáskülönbség módszerét használta a vízhozam mérésére az első Bernoulli-egyenlet alapján. Később az olasz GB Venturi tanulmányozta a Venturi-csövek használatát az áramlás mérésére, és 1791-ben publikálta az eredményeket.
1886-ban az amerikai Herschel alkalmazta a Venturi-szabályozást, hogy praktikus mérőeszközzé váljon a vízáramlás mérésére.
A 20. század elejétől a közepéig az eredeti mérési elvek fokozatosan érlelődnek, és az emberek már nem korlátozták gondolkodásukat az eredeti mérési módszerekre, hanem új feltárásba kezdtek.
Az 1930-as években szó esett a folyadékok és gázok áramlási sebességének hanghullámmal történő mérésének módszeréről, de a hanghullámokkal történő áramlásmérés módszere a második világháborúig nem sokat fejlődött, és nem is 1955-ig bevezették a Maxson áramlásmérőt akusztikus ciklusos módszerrel a repülőgép-üzemanyag áramlási sebességének mérésére.
A 20. század 1960-as éveit követően a mérőműszerek a precízió és a miniatürizálás irányába kezdtek fejlődni.
Az integrált áramköri technológia gyors fejlődésével a fáziszárt hurok technológiával ellátott ultrahangos (hullám) áramlásmérőt is széles körben alkalmazták, és a mikroszámítógépek széles körű alkalmazása tovább javította az áramlásmérés képességét, például a mikroszámítógép lézer Doppler áramlásmérő alkalmazása, bonyolultabb jelek kezelésére is képes.